2017. június 3., szombat

Barangolás afrikai Szicíliában - IX. rész





Agrigento - Monreale - Palermo - Carini

 
Monreale után Palermo volt a cél. Palermóban egyszer már jártam, akkor bemutattam a várost és néhány látnivalót ITT. (Ezért most ezekről nem írok.) Mivel Laurent még nem járt itt, ezért olyan helyeket néztünk meg, amit ő szeretett volna. Természetesen a UNESCO világörökségi helyszíneket elsősorban. 1487-es azonosítószámmal „Szicília normann építészetének legszebb emlékei” címmel több épület tartozik ide. A szigeten a normann korból fennmaradt 22 építészeti emlék közül kilenc érdemelte ki, hogy a világörökség része legyen: Palermo arab-normann része (két palota, három templom, egy katedrális és egy híd), valamint Cefalú és Monreale katedrálisai.

A katedrálishoz mentünk először, és a közelben parkoltuk le az autót. Onnan sétáltunk (helyesebben: futottunk) a katedrális irányába, egy helyet keresve, ahol mosdót találok. Hiába na, a szükség nagy úr. ;-) Egy bárba mentünk be, ami a katedrálissal szemben van. Én egyből a mosdóba, Laurent meg vett addig édességet.

Crostata con gelo di anguria (olasz linzertorta vagy pite görögdinnye-zselével)

 
Innen aztán tényleg a Katedrálisba mentünk.


Történelem 

A belső viszályok által meggyengített Szicíliai Emirátusba 1061-ben hatoltak be a normannok, majd I. Roger vezetésével 1072-ben Palermót is elfoglalták. A normannok első intézkedése a kereszténység visszaállítása volt hivatalos vallásként - keresztény templomokká alakították át a mecsetek nagy részét- és Palermót tették meg a sziget fővárosának.

1130-ban II. Roger a városban koronáztatta meg magát Szicília királyának.

1135-ben a normann Szicíliai Királyság nagyon különböző területeket fogott össze. Hozzátartozott a latin kultúrájú Campania, a bizánci kultúrájú Észak-Apulia, Szicília, valamint az iszlám kultúrájú Észak-Afrika. Az együtt élő keresztény, ortodox, muszlim és zsidó közösségek Szicílián multikulturális közösséget képeztek. II. Roger, aki arabul, görögül és franciául is beszélt, szokatlanul finom toleranciával kezelte sokféle alattvalóját.


Cattedrale di Palermo

Cím: Corso Vittorio Emanuele, Palermo
Tel.: +39 091 334373
Mobil: +39 329 3977513
Fax: +39 091 334375
e-mail: cattedrale@diocesipa.it

Nyitva tartás:
H-Szo: 07:00-17:30 (esetenként 19:00)
V: 08:00-13:00 és 16:00-17:30 (esetenként 19:00)
Belépés:
A katedrálisba: INGYENES,
A katedrálisba ÉS a tetőre, királysírokhoz, kincstárba és a kriptába: 7 €

 
A palermói székesegyház helyén már a IV. században is állt egy épület, amit a barbárok leromboltak. Hamar újjáépült, és 604-re készült el. A IX. században a szaracénok egy hatalmas mecsetet alakítottak ki belőle. A székesegyházat pedig ennek a már meglévő mecsetnek az átépítésével alakították ki a XII. században. A hatalmas épületet évszázadok alatt többször is jelentősen átépítették. Az épületben arab, normann, bizánci, román, gótikus, reneszánsz és barokk építészeti stílusjegyek keverednek. Az 1465-ben épült monumentális déli oszlopcsarnok a katalán gótika jeles alkotása. Az épületet 1785-ben bővítették egy a város szinte minden részéből jól látható, kimagasló kupolával. A templom latin kereszt formájú belső tere három hajóra osztott. Az eredeti normann belső térben nem voltak mozaikok vagy falfestmények. A katedrálisban látható szicíliai királysírokat a XVIII. században helyezték itt el.

Makett a katedrálisról (a katedrálisban)


 




 
 
A katedrális tetejére fel lehet menni. Annak idején ide nem jöttem fel, de most bepótoltam! Csoportokban engednek fel, így addig megnéztük a királysírokat.

Enrico VI (1165-1197)

Costanza di Aragona (1184-1222)


Costanza D'Altavilla (1154-1198)


Ruggero II (1095-1154)

Guglielmo Duca di Atene (1338)

Federico II (1194-1250)

Fentről egyrészt érdekes közelről látni a katedrális tetejét, másrészt szép innen a kilátás a városra.

 







Körbejártuk a templomot.
 


Boldog Giuseppe Puglisi mártír sírja
(1937-1993)
1993. 09. 15-én, pontosan az 56. születésnapján ölte meg őt a maffia.
2013. 05. 25-én keresztény mártírnak ismerték el és boldoggá avatták. 




 

 
A templom érdekessége, hogy Palermo védőszentjének, Szent Rozáliának itt őrzik az ereklyéit.

Szent Rozália (Santa Rosalia) Szicíliában grófi családba született 1130-ban. Fejedelmi udvarban nevelkedett, kényelem és pompa közt. Titokban mindezt azonban otthagyta, és az önmegtagadást, a magányt választotta. Egy elhagyatott helyen barlangba vonult. Később Palermo mellett a Monte Pellegrinón talált egy még ridegebb barlangot, és abba költözött.

Lába előtt terült el Palermo, a gazdag város, minden pompájával, csábításával. Körülötte csodálatos vidék pompázott töménytelen szépségével. Rozália azonban a legkeményebb önmegtagadást és a szüntelen imát választotta. Halála is ima közben érte 1166-ban, jobbjában feszületét szorongatva. Csaknem ötszáz év múlva, 1614-ben ott találták meg barlangja padlóján fekve, a palermói pestisjárvány idején egy csodálatos útmutatás nyomán. Járványos betegségek ellen azóta is sokan érezték hathatós közbenjárását. Palermo védőszentje lett 1927-ben, XI. Piusz pápa rendeletére. 

Szent Rozália (Palermo védőszentje) sírja
 
Majd a múzeumba és a kriptába is lementünk. (Ezeket sem láttam anno.)






 








 
 
Nem tudom, mi volt velem, de újra a bárban kötöttünk ki. Laurent vett egy újabb sütit, míg én a mosdóba mentem. Ezúttal a Cassata di ricotta nevű édességet kóstoltuk meg. Egy kerek, tortához hasonlít, két lapja közé van betöltve a ricottás édes krém, melyben csoki darabkák is vannak. A tetejét porcukorral hintik meg.

Cassata di ricotta
 
A Corso Vittorio Emanuele-n mentünk tovább, ahol megnéztük a Quattro Canti-t. Ez nem UNESCO, de útba esett.

A Quattro Canti a palermói „Oktogon”. Ez a barokk tér egykor a város kereskedelmi központja volt. Két fő út (Via Maqueda és Via Vittorio Emanuele) találkozása osztotta a várost négy kerületre. A Quattro Canti (magyarul a Négy Sarok), vagy más néven a Teatro del Sole (Nap Színház) ma is Palermo közepe. Négy levágott saroképülete tulajdonképpen barokk színfal (1611), a város Habsburg-uralkodóinak, szentjeinek szobraival és fali kútmedencékkel.  A teret szegélyező négy hasonló félköríves épületen napszaknak megfelelően halad végig a fény.




 

A Piazza Pretoria közepén egy óriási szökőkutat találunk, nagy szobrokkal. Michelangelo firenzei tanítványainak és epigonjainak (önállótlan, eredeti tehetség nélkül való, nagy előd(ök) példáját utánzó művész) (Camilliani és Naccherino) munkája, 1576-ból. A szökőkút mögött az 1875-ben megújított Palazzo del Municipio monumentális homlokzata, valamint a Santa Caterina templom kupolája látható.


Palazzo del Municipio
 

Megérkeztünk a Piazza Bellinire. Itt kisebb felfordulás fogadott, ugyanis egy esküvőjére igyekvő párt és násznépét fotózták. Így miattuk kicsit nehézkes volt a fényképezés is, illetve a két UNESCO világörökség templom megtekintése is.

Mivel ők a Martorana templomba mentek be, így mi a Szent Cataldo-templomba mentünk először.

 

Chiesa di S. Cataldo

Cím: Piazza Bellini, Palermo
Tel.: +39 091 6118168
Honlap: http://www.museodiocesanopa.it/chiese/s-cataldo

Nyitva tartás:
Minden nap: 09:30-12:30 és 15:00-18:00
Belépés:
Ha a katedrálisba is vettünk jegyet: INGYENES,
Ha csak ide, akkor 2,50 €

 
 
A Szent Cataldo-templomot 1154 és 1160 között Maione di Bari I. Vilmos admirálisa építtette palotája részeként, mint magán templomot. Később többször gazdát cserélt, volt a Marisco család tulajdonában, Marisco herceg 1161-ben meghalt Matilda lányának síremléke most is látható a templomban. Monrealei kolostor tulajdona volt, majd III. Ferdinánd megvásárolta, és itt helyezte el a királyi postát. A Szent Cataldo-templom ma múzeum. Egy kicsi (nagyjából 9,5 x 13 m) kocka formájú kelties, puritán épület. Minden homlokzatán három-három nagyon vékony bolthajtásba foglalt magasan lévő ablakot, a főhajó felett pedig három félgömb alakú piros kupolát láthatunk. Belsejét eredeti állapotába helyezték vissza. Középső hajóját nyolc antik, és középkori oszlop tartja. A hajó feletti kupolák sztalaktitos kiképzésűek, és 4-4 kis ablakon kapják világításukat. A bolthajtások és kupolák kidolgozottsága bizánci stílusú építészekre vall. Az iszlám mesterek készítette padló a bizánci tradíciók újraértelmezését mutatja.






 

A kis templomban nem volt érdemes sokáig időzni, így még javában tartott az esküvői szertartás a Martorana templomban. Emiatt viszont csak egy hátsó elkerített részre mehettek be a turisták.

 

Chiesa della Martorana

Cím: Piazza Bellini, Palermo
Tel.: +39 345 828823
E-mail: cuccianicola@virgilio.it
Honlap: http://chiesadellamartorana.it/

Nyitva tartás:
H-Szo: 08:00-13:00 és 15:30-17:30
V: 09:00-10:30 (változhat, ha szertartások vannak a templomban)


 
A Martorana vagy másképpen a Santa Maria dell’Ammiraglio Antiokheiai György palotájának 1126-ban épült magán temploma. A Martorana egy görög kereszt alaprajzú kupolás templom. Az eredeti templomot 1151-ben kiegészítették egy Antiokheiai György admirális sírjának helyet adó 12,5 x 3,5 méteres narthexszel (előcsarnok). Innen az elnevezés Santa Maria dell'Ammiraglio - az admirális Szent Mária-temploma. Az admirális II. Roger udvarában játszott szerepe lehetővé tette, hogy az uralkodóval vetekedő pompájú bizánci-arab stílusú templom építésébe kezdjen. A templom építése 1184-ig tartott. Ekkor épült a harangtorony. A templom árkádjai a barokk korban épültek. A plafont mindenhol arany hátterű mozaik díszíti, a csúcspont a kupolában látható Krisztus Pantokrátor. A jó állapotban fennmaradt márványpadló szintén bizánci hatásokat mutat, míg a díszítő motívumok iszlám hatásról tanúskodnak.

A „Szicíliai vecsernye” (1282) után ebben a templomban jöttek össze Szicília hűbéresei, és itt fogadták el a pápa jelöltjét, Aragóniai Pétert királyuknak. 


 

 






 
 



Szűk kis utcákban sétáltunk tovább.

Palazzo Marchesi tornya
 

 
Chiesa del Gesú

Cím: Piazza Casa Professa, Palermo
Tel.: +39 338 7228775, +39 338 4512011
Honlap: http://www.museodiocesanopa.it/chiese/ges%C3%B9-casa-professa

Nyitva tartás:
H-P: 09:30-13:30
Szo: 09:30-16:00

 
Ez a templom nincs rajta a világörökség listán. Nem is ezért mentünk be. Chiesa del Gesú azaz a Jézus temploma építése 1591-ben kezdődött. Stílusa szicíliai barokk. Kívülről nem sejtet sokat, de bent jön az igazi meglepetés. Márvány mindenfelé, ahová nézel, és olyan szobrok, és márvány berakások, hogy az embernek tátva marad a szája!

Itt is egy esküvő zajlott, így a tilalom ellenére sikerült titokban képeket készítenünk.












 

Úgy döntöttünk, hogy egy másik úton megyünk vissza a Katedrálishoz, majd az autóhoz. A Via Porta di Castro-n mentünk egyenesen végig. És őszintén szólva, szerintem eddig még ennyire soha nem kapaszkodtam Laurent-ba, és szaporáztam a lépteim, mint akkor ott. Egyáltalán nem éreztem magam biztonságban, és ez nem csak a szűk, és a magas házak miatt sötét utcának volt köszönhető. Annyi rossz arcú embert, hangoskodást, szemetet és bűzt egyszerre! És nem volt kiút. Minden keresztutca zsákutca, az út vége pedig messze. Vagy visszafordulunk, vagy megyünk tovább előre.

Végre valahára elértünk a lépcsőig, a mi felvezetett a Villa Bonanno kertjébe. Ezen keresztül átvágva jutottunk vissza a Via Vittorio Emanuele-re, a Katedrális sarkához.

 

Beültünk az autóba és airbnb-s szállásunkra mentünk, ami Carini-ben volt, a tengerparton.  

 
ELŐZMÉNY ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT, FOLYTATÁS ITT!
 
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!
 
 
LINKEK / FORRÁSOK: 


Arab-normann Palermo, Cefalú és Monreale MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_arab%E2%80%93normann_Palermo,_valamint_Cefal%C3%B9_%C3%A9s_Monreale_sz%C3%A9kesegyh%C3%A1zai
Palermo MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Palermo
Palermo katedrális OLASZul: http://www.cattedrale.palermo.it
Szent Rozália MAGYARul: http://www.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000248.HTM
Szent Cataldo-templom MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Cataldo-templom_(Palermo)
Martorana templom MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Martorana
Le Routard útikönyv Sicile, ISBN: 978-2-01-002766-6

Panoráma útikönyvek sorozat - Olaszország  

Valamint a látványosságoknál kihelyezett táblák, illetve az azokról szóló szórólapok.  


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.) 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!